A születés után a kórházban töltött napok nehezek, ellenben hasznosak az ismerkedés szempontjából. Megtanultam, hogyan kell biztonságosan megfogni, pelenkázni, etetni, fürdetni, sok-sok hasznos információval lettem gazdagabb. Rossz volt az első éjszaka, a császármetszés után nem voltam olyan jól, hogy ott tudjam biztonságban magam mellett. Kellett az egy éjszaka különlét (előtte már két napja nem aludtam), bár pihenni nem igazán tudtam (volt egy síros baba is a szobában), hiszen egyfolytában ő járt a fejemben, vajon mi lehet vele. Amint felébredtem mentem érte és onnantól non stop együtt vagyunk.

Már a kórházban kiderült, kisbabával nem könnyű az élet, hiszen magatehetetlen (ezt azért tudtam), egyetlen kommunikációs eszköze a sírás, jobban mondva a visítás, ha éppen valami problémája van. Az egyik éjjel majd három órán keresztül sírt, aztán annyira elfáradt, hogy elaludt. Ezt sok ilyen eset követte. Ivánnál már az első héten éreztük, hasfájós baba. Persze az ember érti, most született, fejletlen az emésztőrendszere, különösnek érzi a testében zajló bugyorgást, morgást, a pukizást és már ettől rettentően megijed. Az első héten itthon, előfordult, kezemben a babával elaludtam másodpercekre. Nagyon ijesztő volt! Azóta hozzászoktam a kevesebb alváshoz és ilyen nem is fordult elő többet. A hasfájós éjszakák a legnehezebbek, a fáradtság nem ad jót hozzá, csak rossz gondolatokat, amiket a rákövetkezendő másodpercben megbánok. Az első pár hetet túl kell élni valahogy... nem csak nekem... a családomnak is, akikkel nem biztos, hogy kedves tudok minden pillanatban lenni.

Kisbabát gondozni nem lehet előre felkészülni, ahogy a szülésre sem lehetett. Tisztában voltam vele, a babák háromnegyede hasfájós és emiatt megy a nagy sírás, azonban átélni egészen más. Férjem szerint fantasztikusan csinálom és már az első napokban értettem őt, de a nehézségi fok gyorsan túlugrotta azt a szintet, amire számítottam. Vagyis inkább nem gondoltam volna, ilyen nehéz lesz. Sok nap, akár nyolc órán keresztül is ébren volt, többnyire visítva sírt annyira fájt a pocija, vagy pedig evett.

Az etetés sem egy könnyű műfaj. A cicimre már a nem is tudom hányadik bőrréteg nőtt vissza, kegyetlenül tud fájni. Az egyetlen gyógyír a lanolin, ami tényleg segít. Amikor hazahoztuk adtam neki tápszert, mert ő éhes volt, nekem meg nem volt elég. Ez a dolog azóta is, hol működik megfelelően, hol nem. A tejért nagyon sokat kell dolgozni és rengeteget enni (ami kiakasztó) viszont nem szakad meg a szívem és nem lesz bűntudatom, ha bekeverem a tápszert, amit kifejezetten hasfájós babáknak gyártanak. Tápszerre tényleg csak ritkán van szükség, de a tudat megnyugtató, nem lehet baj, az én kisbabám éhezni aztán nem fog. Iván az első hónapban egy kilót hízott, egyszerűen imád enni.

A hasfájás kegyetlen kínzás egy kisbabának. Egyértelműen szenved. Amikor sír és belilul a feje, olykor nálam is eltörik a mécses, vele sírok. Szörnyű a tehetetlenség, nem tudok neki segíteni. Van egy szuper könyv (van persze rengeteg, amit kaptam, de egyiket sem lapozgatom, amikor a google a legjobb barátom), ahol azt írták, a 4. hét után beindul a könnytermelés a kisbabáknál. És tényleg, azóta nedves az a gyönyörű szeme és így még nehezebb, mert még jobban meghat a szenvedése.

Nem hagyjuk sírni, nem hagyjuk egyedül, próbálunk segíteni, elterelni a figyelmét, ami több formában nyilvánul meg. Vannak remek készítmények, cseppek, amik már az első héttől adhatóak. Na ezekből Iván aztán kap rendesen, persze orvosi engedéllyel: Espumisan, Colief, később Lactase Comfort, a doktornénink javaslatára Biogaiat elhagytuk már, de issza a Gripe watert. Szerencse, hogy ezek vannak! Volt egy nap, amikor úgy döntöttünk, olyan hatásos a babamasszázs (akár naponta többször is masszírozom), hogy nem adunk neki semmit… az egyik legszörnyűbb napunk volt, Iván megállás nélkül keservesen visított, amíg csak bírta szuflával és ő aztán fáradhatatlanul bírja. Amikor nagyon sír, sokszor beleszédülök, nehéz.

Az első négy hétben úgy éreztem, babának mindegy mit csinálunk: nem érdekelte a közelség, a ringatás, a hangok, semmi, csak a fájdalomra koncentrált. Az értelme azóta napról napra gyarapszik. Nyilván sokat fejlődött az emésztőrendszere is, szokja a működést, szokja a testének rezdüléseit, már vannak olyan pillanatok, amikor nem sír, amikor ébren van, ezekre koncentrálunk.

Ami egyértelműen hatásos eszköz a hasfájás elleni harcban, az a szélcső. Remek találmány, bedugom a kis popójába és máris megoldódik a probléma. Soha nem gondoltam volna, ilyet csinálok a gyerekemmel, de annyira hatásos, hogy nem lehet kérdéses a szükségszerű használat.

Az éjszakákra a legtöbb esetben nincs panaszom, mert igaz, hogy napközben nem sokat alszik, viszont a legtöbbször (négyből három esetben) eszik-alszik reggelig, így én is nagyjából ki tudom pihenni magam.

Sokszor mosolyog, nem akaratlagosan, de előfordult, hogy reakcióként görbült felfelé az a gyönyörű szája.

Mikor a férjemmel nézzük, látjuk életünk legnagyobb boldogságát, életünk értelmét, akivel most nem könnyű (lehet később sem), de mindez nem számít, hiszen azért élünk, hogy Őt a legboldogabbá tegyük ezen a világon.

És már egész Budapest tudja, hiszen közhírré lett téve :) :