Babának 28 hetesnek kellett volna lennie, az ultrahang számításai szerint 29 hetes volt. A becsült súlya 1325 grammt. Doki azt mondta, tulajdonképpen a 37. héten is megszülethet, ha már elég érett hozzá. Sokkolt.

Most a 30. héten még mindig sokkol, mindjárt megszülethet, bár valójában nincs az sokkal előbb. Arra jöttem rá időközben, nem lehet felkészülni arra, hogy Baba megszületik. Meg fog történni és mi alkalmazkodunk a helyzethez. Persze így várjuk, meg úgy várjuk, de fogalmunk sincs mit várunk, hiszen még nem voltunk előtte soha szülők. Gondolom, ezek a gondolatok mindenkit elérnek egyszer.

Majd egy hete vége a dolgozó mindennapoknak, még nem érzem a nagy szabadságot. Folyton olyan érzésem van, hogy egy nagy, nehéz labda a hasam. Nagy Magnerott fogyasztó lettem. Nem tudok rendesen lehajolni, nem tudok kényelmesen zoknit húzni, még a körmömet is úgy vágtam le, hogy alig kaptam közben levegőt. Éjszaka másfél óránként felébredek. Kipihenem magam, de akkor is, miért nem tudok több órát aludni egyszerre! Bosszant és zavar a testem esetlensége, nehezen viselem ezt a változást.

A dokimmal való találkozás után elégedetlen voltam. (Tisztában vagyok önmagammal és egyébként tudom: tényleg magasak az elvárásaim.) Jó fej, fiatal, szimpatikus, azonban nem olyan volt, mintha egyénileg figyelne rám. Persze udvarias és kedves, de kérdései alapján megállapíthattam, sok mindenre nem emlékszik velem kapcsolatban, ezt még ő is elismerte, legalább őszinte. A sok munka, sok páciens miatt nem emlékszik az egyénre. Ellentétes érzések kavarognak bennem emiatt.

Szóba került a szülés. Itt is voltak olyan kijelentései, amik megint nem tetszettek, enyhén érzéketlennek éreztem a témában.

Nagyjából sikerült összefoglalnom (leírtam, mint szoktam), hogyan képzelem a szülést (bár biztos semmi sem úgy lesz). Érdemes megbeszélnem előre és erre sem fog emlékezni? Ja és az NST. Dokim rögtön elkezdte mondani,  hetente kell járnom akkor... persze azt már féláron. Elégedetlen voltam, tudom, ő ebből él, de hetente menni és fizetni azért, hogy nyúlkáljon! Utálom ezt a nyúlkálást!

Kicsit csalódott vagyok, persze tudom mindez butaság és később nem fog számítani, de én a mostban élek... még.

Kezdem kiszolgáltatottnak érezni magam, pedig ezt nem akarom.

Természetesen észreveszem, ingerültebb vagyok, mint egyébként. férjemet is osztom rendesen, de mindig, tényleg mindig úgy érzem, igazam van.

Hogy mi legyen baba neve! Nincs közös nevező, egy dologban viszont sikerült megegyezni: nem fogjuk ezentúl a rokonokkal és barátokkal megvitatni, mindenki megtudja a nevét, miután megszületett. Nálam több is van a tarsolyban, párom viszont csak egyet mondogat, ettől teljesen kivagyok. A vége egy ilyen "beszélgetésnek", hogy nem állunk szóba a másikkal.

Most sok mindenből és mindenkiből elegem van.