A legszívesebben világgá kiabálnám:  szívás terhesnek lenni!

Most úgy érzem, nem volt egy olyan napom sem a terhesség alatt, amikor zavartalanul jól éreztem volna magam. (Pedig valószínűleg volt ) Feketén látok. De komolyan, az első pillanattól fogva rosszulléteim vannak, folyton valami kellemetlent érzek.

Annyira kényelmetlen ez a has! Folyton feszít, kemény, naaaagy!

Nem jó éppen sehogy. Nem jó ha fekszem, állok, megyek, levegőt veszek. Semmi sem jó.

Persze senki sem ért meg :( jóformán egyvalakivel tudok  erről beszélni, úgy, hogy megértést látok a szemében, nem pedig bólogat, de közben azt üzenni gondolatban, te tök hülye vagy mert ezazegyiklegcsodálatosabbdologavilágon. A hogy vagy kérdésre már csak szimplán jól-t felelek. Egyszerűen nincs értelme az őszinteségnek, hiszen nem egy rózsaszín maszlagban úszkálok. Sokkal könnyebb lenne, ha felfognák az emberek, hogy valakinek ilyen, valakinek olyan érzés a terhesség. A testi kín jelzővel illetném ezt az egészet. Egy példa. Soha nem hordtam tisztasági betétet, ma meg sem tudok lenni nélküle, mert van, hogy csak úgy bepisilek. Pótbugyi nélkül el se indulok otthonról.

Nem szeretek terhes lenni, ez az igazság. Babát természetesen imádom, de ennek érzése, akkor sem nyomja el a valóságot és azt, hogy szenvedek a testemben.

Azt hiszem ezerszer jobb a fájdalmas szülés, mint a 40 héten át tartó folyamatos kellemetlenségek. Ha választási lehetőségem lenne az elsőre böknék. Nyilván megkapom a fájdalmas szülést is. Nincs kétségem afelől, az is szívás lesz. Anyukám kérdezte, félek- e már. Hülye kérdés. Jobb, ha elkezdek rettegni? Egyébként nem. Az alsó részeimet féltem, szeretném ha megfelelően funkcionálna minden. Egyedül az aranyértől tartok, annak a kezelésére készülök mindenféle praktikával. Eleve hajlamos vagyok rá, most is van, ha megszülök akkor elképzelni se tudom milyen romokban leszek. Vettem két jégbetétet, viszek majd jégakkut (azt tervezem üldögélek rajta, vagy jól odanyomom), sperti kúpot, sperti és hemorid kenőcsöt, aurobin szteroidos krémet (azt persze csak utána).

Ma végre kisütött a nap. Bízom benne, hogy a jobb idő hatással lesz az állapotomra,vagy a hangulatomra.

Sokszor úgy telik el a nap, hogy a végét várom.

Nyamvadt vagyok. Nem vagyok jó semmire. Férjem szerint így jó, ahogy van, csak érleljem a babát.

Azon tűnődtem a napokban, hogyan lehet ezt végigcsinálni, ha van már egy gyereked. Hogyan lehet ezt bírni?

Gyengének érzem a testem. A rózsaszín maszlagtól távol áll ez az egész.

Félve vártuk a tegnapi vizsgálatot, vajon, mit fogunk hallani, de baba nagysága normális mederbe terelődött, így most megnyugodtunk.

4 hét után újra megmérte Kubidoki és a következő értékek születtek:

35 hét 3 nap

2700 gramm

Becsült születési idő: 11.19.

Nagy kő esett le a szívemről, nem nagyobb 2-3 héttel… bár nem kicsi baba lesz, a számok alapján 3,5 kg-osra tippeli a végét a doki… a végét meg előbbre.

Innentől kezdetét veszi a hetenkénti vizsgálódás, hiszen ez már a finish, az utolsó, de állítólag legnehezebb hetek következnek (bár nem mintha eddig könnyű lett volna) !

Amikor változik az időjárás, jön egy front, az teljesen padlóra küld. Erőtlen leszek, rosszul alszok, leragad a szemem, nehéz labda lesz a hasamból és egész nap csak feküdnék az oldalamon.

A számítások szerint ez a 34. hét, gyakorlatban azonban biztosan nagyobb baba ennél. Várom a hétfőt, akkor megyünk Kubidokihoz és kiderül mennyit fejlődött 4 hét alatt.

79 kg vagyok, ami annyit jelent, hogy 12-13 kg a plusz. Továbbra se látszik különösebben, a hasam az egyetlen, ami nagyobb lett rajtam.

Kábé 2 hete zsibbadnak a jobb kezemen az ujjak. Éjszaka sokszor arra ébredek, hogy nem érzem a jobb kezem, mert teljesen lezsibbadt. Amúgy éjszaka van, hogy 2 óránként felkelek erre, meg egyébként is, mert pisilnem kell. A zsibbadás a hasam felső részén is ott van, bár azt inkább enyhén érzéketlennek nevezném. Erre most elkezdtem Kalcium pezsgőtablettát inni, azt olvastam, használhat, bár ez is egy olyan mellékhatása a terhességnek, ami a szülés után múlik igazán el.

A magnéziumot nagy dózisban szedem. Reggel Magnesolvval indítok, ebéd után vagy jön még egy vagy a magnerott, de este lefekvés előtt mindenképen valamelyik különben az éjszaka arra kelek egy nyújtózás után, hogy begörcsöl a vádlim, ami nagyon tud fájni.

Baba mozgása olykor kellemetlen, de szerencsére csak olykor. Pár napig, amíg lejjebb nem csúszott a bordáimat pattogtatta. Volt két éjszaka, amikor aludni sem tudtam, de mondjuk baba sem, gondolom itt megint az időjárás lehetett a ludas. Nagy erő van babában, ahogy nekinyomja az oldalamnak kezét-lábát és megtartja, kifeszíti a bőrt, az egészen elképesztő.

Szintén új érzés, fáj odalent a csontoknál. Úgy vélem, baba teljesen bekészült, a csontok elkezdtek távolodni, hogy biztonságban „kijusson”. A testem készül baba születésére. Minap az jutott eszembe, hogy neki sem lesz könnyű, bizonyára babának is fájdalmas lesz a születés, nemcsak nekem.

Nem félek a fájdalomtól. A fájdalom maga az élet, a fájdalom tesz élővé bennünket, a fájdalom valójában jó, mert azt jelenti igazán élünk. Nincs még 2 éve, hogy kiskutya elment és elkészült a tetoválásom. A lelki fájdalom mellett, tudatosan választottam a testi fájdalmat, ami visszarántott az életbe, hiszen akkor fogtam fel, minden fájdalmat túl lehet és túl kell élni. Két órán keresztül készült a lábfejemen az a gyönyörűség, amit 15 csodás közös év emlékére vállaltam. Semmi sem fájt még ennyire az életben. Az első varrásnál sokkot kapott a testem, de mivel férjem ott volt és biztatott, így remegve és nyögve a testi fájdalomtól, de kibírtam.

Viszont, minden fájdalomcsillapítási technikára nyitott vagyok a szülés során. Nem gondolom azt, hogy muszáj elszenvedni, ha lehetőség van a fájdalom mérséklésére. Nem vagyok hős, nem is akarok az lenni. Nem hiszek abban, hogy neki jobb, ha én "belehalok".

Babának van neve. Eddig is volt, jó ideje tudom, hogy fogják hívni a fiamat. Férjemet bűntettem, hagytam abbéli bizonytalanságban, hogy esetleg csak a születése után mondom meg. Úgy vélem, megérdemelte ezt a bizonytalanságot, ő rontotta el ezt a helyzetet. Nem mert már róla beszélni a vitáink után.

Két név volt a fejemben, de már csak egy van, mindkettőnk teljes elégedettségére, de persze tartom magam ahhoz az elképzeléshez, hogy lássuk őt, aztán kimondjuk a nevet.

Nem titkolt célom az volt, hogy férjem elolvassa a panaszáradatot, mivel ő az egyetlen, aki ismeri ezt a blogot.

Nyilván nem egy szörnyűséges férjjel élek együtt, azonban ő is hibázik... én is.

Ezeket a hibákat jelen pillanatban nem bírom elviselni. Elég egy rossz nézés, egy rossz szó és borul minden.

Mimóza vagyok, nebáncsvirág.

Ja és szexelünk azóta rendesen, már ezért megérte leírni a szidalmakat :)

Ez van.

Úgy gondolom, azt a változást, ami a testemben és természetesen az életünkben végbemegy elfogadtam. férjem nem. Nem látja, nem érzi mennyire nehéz dolog terhesnek lenni és a testi problémákat túlélni

Kevés s szex. Nem miattam. Nem tart vonzónak, annak ellenére, hogy csupán a hasam tűnik nagyobbnak. Mintha taszítanám őt. Egyre kevésbé érzem nőnek magam mellette. A válasza, hogy nagy a hasam. Kösz!

A terhességem tele van mellékhatásokkal. Másfél hónapja aranyérrel szenvedek, sajnos amúgy is hajlamos vagyok rá. Ez egyébként, hol jobb, hol rosszabb. Igyekszem kezelni különféle készítményekkel. Szerinte ez undorító.

Áttértem a magnesolvra, mert azt olvastam ebből jobban felszívódik a magnézium és könnyebb lesz a hasamat viselni. Könnyebb lett. Mellékhatása a hasmenés. Szerinte ez undorító.

Baba sokszor nyom alul, mivel szépen fejlődik és ez így természetes. Ennek hatására a parlagfű szezonos tüsszentések idején, többször is véletlenül bepisiltem. Ha nagyon nevetek, akkor is előfordulhat, hiába voltam előtte vécén. Szerinte ez undorító.

Nem áll mellettem. Nem ért. Nem akar érteni. Hogyan mondhat olyat, hogy undorító vagyok! Persze szerinte ez csak poén! Nem fogja fel, számomra sem egyszerű mindezt megélni!

Anyósoméknál töltöttük a hétvégét. Szóba került, hogy apás szülés lesz, alapítványi szobába szeretnék kerülni, ahol akár ő is bent aludhat és én ezt igényelném is, mert bizonyára szükségem lesz a segítségére. férjem kijelentette, ő otthon alszik, jobb, ha kipihenni magát, ennek semmi értelme. Anyósom szerint férjem nem lenne segítség, hiszen mit tudna ott csinálni, maximum egy pohár vizet adna a kezembe, ott lesznek az ápolók erre.  Szép, ketten egy ellen. Saját véleményem mellett kiálltam. Pár perc múlva, amikor férjem utánam jött és kettesben maradtunk, megint megtörtént ugyanaz: úgy lesz minden, ahogy te szeretnéd.

Hát nem akar babával együtt lenni, miután megszületett? Inkább otthon üldögél egyedül? Felfogom, ő nem érzi babát a testében, mint én, de társként nem mellettem kéne állnia?

Miért beszél velem lekezelően mások előtt? Egy véleményen kellene lennünk, de ez nem megy.

Sokszor úgy érzem magamra maradtam.

Túl vagyunk a harmadik genetikai ultrahangon is. Alapos vizsgálat volt, amit megint dokumentáltan, felvételen rögzítve kaptunk meg. Annyira szimpatikus volt a dr. Fekete Tibor, hogy megint hozzá kértem időpontot. Nem csalódtam.

Ami érdekesség, hogy 4 nap elteltével elmentem Kubidokihoz, aki meglepődve nézegette baba értékeit. Igazából örültem a rövid időn belüli második véleménynek, bár nehéz eldönteni, kinek van igaza, de ha választanom kell, akkor Kubidoki a nyerő, mert

- megbízom benne

- a "szuper" Róbert Károlyos diagnózis után, azt mondta, hogy ő nem lát miómát és neki lett igaza akkor is.

Czeizeles mérés:

2041 gramm, 32 hét 3 napos

Kubidokis mérés rá 4 napra:

1905 gramm, 31 hét 5 napos

A Czeizeles utáni reakcióm, a babaágy megrendelése volt 2 órán belül. Nem volt elhamarkodott döntés, egy ideje már nézegettem, de baba „óriássága” megadta hozzá a löketet.

Kubidokival való találkozás után megnyugodtam, bár kötve hiszem, eljutunk a 40. hétig és őszintén szólva nem is szeretném, ha baba túlhaladna a 4 kg-on is, hiszen a természetes szülés a cél.

A lényeg, hogy egészséges, szépen növekszik, mindene megvan, szervei jól működnek.

Találkoztam hétvégén a szülésznővel. Megmutatott két szülőszobát. Nem voltam odáig az egész hangulatáért, persze abban a helyzetben valószínűleg teljesen mindegy. Kedvesnek látszott, de ami még annál is fontosabb rutinos róka.

Kubidoki kérdésemre elárulta, a franciágyas szülőszobát nem szeretik használni, mert a szülés utáni ellátás nem kényelmes, nehezen hozzáférhető a szülőnő. Kicsit átgondolva, érthető. Ahogy ott ültem abban a szobában, én is azon tűnődtem, vajon itt hogy zajlanak a dolgok, mind egy ágyban leszünk? Kubidokival most teljesen elégedett voltam, talán az én kedélyeim is lenyugodtak, meg neki is jobb napja volt. Csípem a fickó türelmét velem szemben.

Azt érzem, hogy a félelmek folyamatosan szűnnek meg bennem a szüléssel vagy éppen a szoptatással kapcsolatban. Menni fog, biztos vagyok benne.

Nincsenek valóságtól elrugaszkodott elvárásaim szülés alatt, egyszerűen meg akarom úszni biztonságban, egészségben. Persze nem akarok vágást, de hagyni fogom, hogy történjen, ami szükséges.

Pakolom a gyerekszobát. Elkezdtem mosni… hú, de mennyit! Kábé 95 %-ban készen állunk baba fogadására, ami átgondolva határozottan nem rossz.

Párommal továbbra sem vagyok teljesen elégedett. Igyekszik megfelelni nekem, de például baráti társaságban hajlamos megfeledkezni arról, kivel is megy haza és amikor ezredszerre kérdezik a mi lesz a nevét és rám mutogat, akkor bizony kihullik az összes hajam. Másrészről több gyengédséget várnék el tőle és ez nem a hormonok miatt van, hanem alapból is ezt igényelném.

Babának 28 hetesnek kellett volna lennie, az ultrahang számításai szerint 29 hetes volt. A becsült súlya 1325 grammt. Doki azt mondta, tulajdonképpen a 37. héten is megszülethet, ha már elég érett hozzá. Sokkolt.

Most a 30. héten még mindig sokkol, mindjárt megszülethet, bár valójában nincs az sokkal előbb. Arra jöttem rá időközben, nem lehet felkészülni arra, hogy Baba megszületik. Meg fog történni és mi alkalmazkodunk a helyzethez. Persze így várjuk, meg úgy várjuk, de fogalmunk sincs mit várunk, hiszen még nem voltunk előtte soha szülők. Gondolom, ezek a gondolatok mindenkit elérnek egyszer.

Majd egy hete vége a dolgozó mindennapoknak, még nem érzem a nagy szabadságot. Folyton olyan érzésem van, hogy egy nagy, nehéz labda a hasam. Nagy Magnerott fogyasztó lettem. Nem tudok rendesen lehajolni, nem tudok kényelmesen zoknit húzni, még a körmömet is úgy vágtam le, hogy alig kaptam közben levegőt. Éjszaka másfél óránként felébredek. Kipihenem magam, de akkor is, miért nem tudok több órát aludni egyszerre! Bosszant és zavar a testem esetlensége, nehezen viselem ezt a változást.

A dokimmal való találkozás után elégedetlen voltam. (Tisztában vagyok önmagammal és egyébként tudom: tényleg magasak az elvárásaim.) Jó fej, fiatal, szimpatikus, azonban nem olyan volt, mintha egyénileg figyelne rám. Persze udvarias és kedves, de kérdései alapján megállapíthattam, sok mindenre nem emlékszik velem kapcsolatban, ezt még ő is elismerte, legalább őszinte. A sok munka, sok páciens miatt nem emlékszik az egyénre. Ellentétes érzések kavarognak bennem emiatt.

Szóba került a szülés. Itt is voltak olyan kijelentései, amik megint nem tetszettek, enyhén érzéketlennek éreztem a témában.

Nagyjából sikerült összefoglalnom (leírtam, mint szoktam), hogyan képzelem a szülést (bár biztos semmi sem úgy lesz). Érdemes megbeszélnem előre és erre sem fog emlékezni? Ja és az NST. Dokim rögtön elkezdte mondani,  hetente kell járnom akkor... persze azt már féláron. Elégedetlen voltam, tudom, ő ebből él, de hetente menni és fizetni azért, hogy nyúlkáljon! Utálom ezt a nyúlkálást!

Kicsit csalódott vagyok, persze tudom mindez butaság és később nem fog számítani, de én a mostban élek... még.

Kezdem kiszolgáltatottnak érezni magam, pedig ezt nem akarom.

Természetesen észreveszem, ingerültebb vagyok, mint egyébként. férjemet is osztom rendesen, de mindig, tényleg mindig úgy érzem, igazam van.

Hogy mi legyen baba neve! Nincs közös nevező, egy dologban viszont sikerült megegyezni: nem fogjuk ezentúl a rokonokkal és barátokkal megvitatni, mindenki megtudja a nevét, miután megszületett. Nálam több is van a tarsolyban, párom viszont csak egyet mondogat, ettől teljesen kivagyok. A vége egy ilyen "beszélgetésnek", hogy nem állunk szóba a másikkal.

Most sok mindenből és mindenkiből elegem van.

A 26. héten kerestem egy helyet és elmentünk 4D-re. Rengeteg helyen csinálnak babamozit, viszont nem tetszett, hogy valamennyibe kerül a mozi, de ha szeretnéd a felvételt, fotót, akár hűtőmágnest, azokért mind külön kell fizetni. Ráakadtam egyre, amely vállalható összegért cserébe mindent adott egyben csomagban. Nagyon elégedettek voltunk.

Az elől tapadó lepény miatt a vizsgálatot végző hölgy azt mondta, nem lesz könnyű elkapni az arcát, de szerencsére sikerült. 

Elképesztett mindkettőnket. Izgett-mozgott, mosolygott, volt, hogy az egész kézfejét harapdálta. 

Babának nincs még neve, arca azonban már igen.

A névválasztás komoly döntés, egyelőre nincs meg a közös nevező férjemmel, mindkettőnknek más tetszik. Általában ez az első kérdése mindenkinek: És mi lesz a neve? 

Úgy döntöttem, választok szülésznőt. A dokim mondott két nevet és az egyiküket megkerestem a kórházban, amikor éppen dolgozott. Biztos mindegyik kedves, aranyos, (bár volt egy aki nem szimpatikus) de számomra fontos, hogy minden oldalról be legyünk biztosítva és ne történjen olyan, amit nem akarok, vagy kellemetlen stb. Fülöp Ilonát kértem fel, aki minden további nélkül szívesen igent mondott. Pár hét múlva találkozunk és átbeszéljük, amit kell.

A szülészeti részlegen kerestem meg, amiről meg kell mondjam, nem egy felemelő hely. Elsétáltam a kórtermek mellett, láttam a frissen szült anyukákat feküdni az ágyakon, ugyanaz a kietlenség fogadott, mint decemberben, amikor ott voltam. A szülőszobák teljesen el vannak szeparálva, oda nem lehetett csak úgy belesni- gondolom, majd a szülésznőm megmutatja legközelebb, bár láttam képeket, az azért kicsit más kategória.

 Három vagy négy nap lesz ez az életünkből, nyilván ki fogjuk bírni, de ha lesz rá mód, akkor alapítványi szobába szeretnék majd kerülni, lehetőleg egyszemélyesbe. Őszintén szólva, megfordult az is a fejemben, hogy egy nap után hazajöhetnénk, de valószínűleg kell az a pár nap, hogy belerázódjunk, értsük, mit kell babával csinálni, meg persze ott is lesznek vizsgálatok, amik az ő érdekét szolgálják.

A szülésről nem sokat tűnődők. A lényegi dolgokkal úgy hiszem, már most tisztában vagyok, persze vannak tisztázatlan kérdések, de arra ott lesz a dokim, no meg most már a szülésznőm. A szülés csupán egy nap, remélhetőleg pár óra az életből, amin túl kell esni.  Érdekes, hogy azt, mit nem szeretnék, jobban el tudom már mondani, ezek leginkább a szülés közbeni beavatkozásokra vonatkoznak.

Párom is eljött velem a legutóbbi szüléselőkészítőre. Tetszett neki, a következőre is elkísér. Az információk kábé háromnegyede nem idegen, viszont tényleg mondanak olyanokat, amik eszembe sem jutottak és megfontolásra adnak okot.

Gyűlnek a babaholmik, ellenben pénzt még nem is költöttünk. A baráti vonal helyreállt, mindenki végre helyén tudja kezelni a helyzetet, leginkább én persze. Egy kisfiúnak a komplett ruhatárát kaptuk meg használatra, amiket csak ő hordott, mind nagyon szép, minőségi darabok. Másrészről volt a házunkban egy garázsvásár, ahová 5-6 család összehordta a megmaradt dolgait. Onnan is rengeteg mindennel jöttünk haza. Egy házbéli anyuka nagyon nagy segítség számomra, rengeteg hasznos tanácsot adott már.

A babakocsi igazi dilemma. Még azt sem tudom eldönteni használtan vagy újonnan, ami biztos, hogy háromrészes legyen. Szeptemberben lesz egy babexpo, oda majd kinézzünk.

Időnként még mindig aggódom és féltem babát. Az időjárás változása megvisel. Az alvás egy rettenet. Nem voltam soha jó alvó, de amikor már harmadik napja alig alszom, az tényleg kezd idegesíteni.

Már két hónapja elhatároztuk, ha egészségileg nem lesz akadálya, bizony elmegyünk még egyet utoljára, kettesben nyaralni.

Doki véleményét többször is kikértem, nagyon bízok benne. Indulás előtt 3 nappal vizsgált, tehát teljesen biztos lehettem benne nincs nyitott méhszájam, baba jól van.

Az első napon még óvatosan csináltam a dolgokat, de aztán valahogy sikerült elengedni a félelmeket a fürdéstől és mindent úgy csináltam, ahogy tetszett és jól esett.

Fontos tudni, hogy a fürdés nem tilos terhesen a természetes vizekben, a klórozott vizű strandokat azonban kerülni kell, mert tönkreteheti a hüvelyflórát- erről is Kubidoki világosított fel. Annyit mondott, hogy fürdés után váltsak száraz alsóneműre. Első alkalmakkor még váltottam, de aztán egyszer csak elfelejtettem és mivel egész nap strandoltunk, napoztunk feleslegessé vált a dolog. Persze induláskor száraz ruhába öltöztem.

Feketén jöttem haza J. Az orvos azt mondta bármit, ami jól esik. Jól esett. Nem zavart a nap, gyönyörű a barna pocakom.

A legfantasztikusabb dolog a nyaralás harmadik napján történ. Pihentem hátradőlve, amikor valami különöset éreztem. Ránéztem a hasamra és láttam, megemelkedik. Aztán még egyszer. Baba szemmel láthatólag megmutatta nagyságát és erejét, jelezve az 5. hónapban (21. héten) bizony velünk van.  Azóta minden nap érzem, leginkább ülő vagy fekvő helyzetben, állva nem jellemző. Férjem lelkesen rakja hasamra a kezét, így ő is érzi.

Nyaralás alatt mindvégig észben tartottuk férjemmel, ez nem egy átlagos állapot. Olykor a testem jelezte is, hoppá, azonnali pihenő szükséges. Például egy tíz percig tartó napon sétálás után kiszaladt minden erő belőlem. Le kellett ülnöm, elkezdtem gyorsan enni, inni. Körülbelül fél óra csendes regeneráció után jobban lettem.

Már csak pár hétig dolgozom. Érzem, hogy komolyabb munkára már nem vagyok alkalmas. Gyakran tör rám a fáradtság, gyengeség. Egyre több magnéziumot szedek, nehezedik a hasam és befeszül. A legjobban ilyenkor a fekvés esik.  A köldököm elég furán néz ki, ha a törzsemet oldalra forgatom szinte egy különálló testrésszé válik olyan érdekesen mozog. Tegnap elpanaszoltam a férjemnek, szerintem alul is kezdek megváltozni, mert meg vagyok duzzadva. Kiderült, ő ezt már jó ideje észrevette.

Terhesnek lenni nagyon különös dolog. Hiányzik a szimpla közérzet és a megszokott testemet birtokló érzés. Férjem szerint jobban tűröm, mint magamhoz képest várható volt, mert minden változást az életben nehezen viselek.